Balla D. Karoj elipszilon nelkul

- korabban Balla D. Karoly | BDK pirez iro blogja

Berniczky Éva: Ioszipivna utazni készül. Litera-napló – 5

Áprilisban egy héten át Évával mi írtuk a Netnaplót a Literán. A magam 4 jegyzetét már újraközöltem, Éva 3 naplója következik.

Berniczky Éva Ioszipivna utazni készül. Litera-naplóIoszipivna utazni készül

Mióta az eszemet tudom, baj van a nevemmel. Legalábbis azóta, amióta nyilvántartásba vettek az esedékes országban, ahová lakóhelyeim (kezdetben Beregszász, közel negyven éve Ungvár) éppen kerültek. Halálosan untam már a cirillikával, s még inkább az abból latinikára átírt változatok okozta nehézségek kezelését. Szép lassan feladtam, elhittem, hogy nem vagyok önazonos a nevemmel. Ragozták nőnemben, férfi nemben, volt, hogy lágyították a mássalhangzóit, előfordult, hogy keményítették. Voltam 3 Y-os, voltam 4. Bernytskyy Yeva. Csoda, ha úgy tekintettem a nevemre, mint valami rólam leváló, külön életet kezdő formációra, amely tőlem függetlenül alakul, változik? Úgy éreztem, nincs is szükségem rá. A hivatalos közeg tartozéka, belenyúlhat, átírhatja, megzenésítheti, eljátszhatja. Miután egy ideje visszavonultam csöndes világomba, békésebb idők következtek, s megszűntek körülöttem az ügyek és azok intézései, újra örökbe fogadhattam a nevemet. Nem is lett volna semmi gikszer, ha családom rábeszélésére el nem indulok biometrikus útlevelet igényelni. Persze az ösztöneim azt súgták, ne tegyem. Minden erőmmel védekeztem, nincs nekem erre időm, se energiám, mondtam a fiamnak. Kolos és Adrienn azonban azzal szerelt le, ugyan már, hiszen az egész procedúra max. negyven perc a magáncégnél, ahol az állami hivatalnál kiállított útlevél kétszeres árán ripsz-ropsz viszik az ügyintézést. Balgamód elhittem nekik, hogy változtak az idők, pár perc az egész, s már mehetek is dolgomra. Ők valóban hamar végeztek. Csakhogy velem kapcsolatban megint éppen az idők változása, a helyesírás, a nemzeti büszkeség, az ukázba adott nemzeti önérzet verdiktje kreált átvághatatlan gordiuszi csomót.

Nevezett hivatalban egyébként mindent rendjén valónak találtam. A miliő csili-vili, ahogyan egy Európába igyekvő országban lennie illik. Mondjuk a cég neve, a Paszport Szerviz, arra utal, hogy itt javítják meg az elromlott okmányokat. És mit ad isten, tényleg. Amint beléptem, abban a pillanatban elém sietett az első szerelő, kedvesen köszöntött, udvariasan érdeklődött, mi járatban vagyok, elkérte a magammal hozott szükséges okiratokat. Hosszasan átvizsgálta valamennyit. A kelleténél figyelmesebben és még annál is hosszabban. Végül megállapodott személyi igazolványom első oldalánál, a nevemnél. Aztán tanácstalanul rám nézett, még nem mondott semmit, de már biztos voltam benne, hogy nem menekülhetek, kezdődik. Ioszipivna? – kérdezte megrökönyödött hanghordozással. Igen, válaszoltam furcsállkodva, már negyven éve. Akkor állították ki ugyanis a paszportomat Beregszászban. Mi tagadás, sikerült meglepnie, az atyai nevemmel (ami a szláv megszólításban, dokumentálásban fontos elem) eddig soha nem akadt gondom. Nincs véletlenül nálam a keresztlevelem? – érdeklődött a hivatalnok-kisasszony, s miután csalódást okoztam neki azzal, hogy nem tartom a papírzsepi mellett a táskámban a születési bizonyítványomat, tovább vitte az ügyemet a következő pulthoz. Ott aztán gépbe szedték az összes adatomat, kérelmemet, ellenőriztem, aláírtam, közben a velem foglalkozó fiatalember is összevonta szemöldökét, Ioszipivna? Gyakorlottan megerősítettem ebben, hogy igen, tak, tak, József lánya vagyok. Csóválta a fejét, de azért a következő ügyintéző kezére adott. Az kérte az ezernégyszáz hrivnya körüli összeget, de csak ezret adagoltam az automatájukba. Lealkudtam azt a majd négyszázat, amivel biztosítási illetékként akartak megvágni. Már kezdtem büszke lenni magamra, milyen flottul veszem az akadályokat. Nem kellett volna. Következett az utolsó stáció. Itt készítették el a fotómat, kínkeservesen ujjlenyomatot vettek. Nekem ugyanis szinte nincs olyanom. Nyugodtan bűnözhetnék, nem hagynék magam után nyomot, Dexter is megirigyelhetné az adottságaimat. A hivatalnok a számítógép mögött türelmesen próbálkozott, krémeztünk, lemostunk, szárítottunk, befújkált, letörölt, jártam alázatosan a mosdóba meg vissza hozzá. Mígnem összehoztunk valami szerencsétlenséget, amivel már tovább léphetett a szerződéskötéshez. Amikor mindennel elkészültünk, ő is feltette az ominózus kérdést: Ioszipivna? Ez így helytelen. Ukránul ez Joszipivna kell legyen. Eszembe se jutott meggyőzni, hogy nem én állítottam ki magamnak tizenhat éves koromban az okmányomat, nem én fordítottam le az apám nevét, ehelyett bólintottam szomorúan. Hát sajnos ez így nem fog átmenni az ellenőrzésen, tette hozzá. Riaszt majd a nemzeti szoftver, a központi rendszer jelezni fogja a hibát, őket megbüntetik, engem pedig köteleznek egy új személyi kiállítására, és azzal igényelhetek csak a későbbiekben biometrikus útlevelet. De nincs véletlenül nálam a születési bizonyítványom, amely alapján a paszportomat kitöltötték annak idején? Belementem, hogy hazarohanok a keresztlevelemért, pedig addigra majdnem letelt a két óra, amit az egész procedúrára szánhattam. Otthon sebesen előkerestem a megsárgult könyvecskét, belenéztem, úgy volt, ahogyan sejtettem: Ioszifovna – oroszul természetesen, hiszen még a Szovjetunióban kelt. Loholás vissza a hivatalba. Lihegve nyújtottam át a bizonyítékot a kislánynak, aki a rendszerváltás után született, a független Ukrajnában. Ámultan csodálta a kódexbe illő cikornyás betűket, de hát ez nem ukránul van! Hogy is lehetne, világosítottam fel, születésemkor jelen országban még az orosz számított kötelező hivatalos nyelvnek. A hivatalnok kicsit hitetlenkedett, hívta a kollegáját, kisfőnökét, nagyfőnökét. Összedugták a fejüket, és nem vártan segítőkészen közelítettek ügyem bonyolultságához. Varázsütésre az ukrán helyesíráshoz való ragaszkodásuk is gyengülni látszott. Lenne egy megoldás: fordíttassam le ukránra az oroszul bejegyzett keresztlevelet és hitelesítessem közjegyzővel. Próbáljam meg rávenni őket arra, hogy ugyanúgy fordítsák le az oroszul írt Ioszifovnát, ahogyan a személyimben szerepel, Ioszipivnára. És akkor nyert ügyünk van, hiszen lesz hivatkozási alapunk, illetve alapjuk. Remek idea, helyeseltem, miután eljutott a tudatomig, mit is kérnek-várnak tőlem. Magamban egy lyukas garast nem adtam volna azért, hogy találok olyan fordítót, aki kérésre hibásan fordítja majd le oroszból ukránra az atyai nevemet. Pusztán abból a célból, hogy belegrafikázzon a történelem önjáró szeszélyeskedésébe.

Futottam lélekszakadva a közjegyzőhöz, ilyen helyzetben az ember saját akarata különben is megszűnik, a kényszer nem tűri a privát tervezést. Elfelejtettem hol kellene már rég lennem, mi lenne éppen a dolgom, kit hagyok éppen cserben. Eszelősen igyekeztem az egyik ismerős közjegyző irodája felé. Pechemre zárva találtam az ajtaját, így egy másik, hozzá legközelebb működő nótáriusi hivatalba estem be. A megkörnyékezett közjegyző nem csodálkozott kérésemen, elsőre megértette a problémámat, ellenben másnapra ígérte a fordítást. Persze nem hittem abban, hogy ezzel vége. Ahogyan nekem sem hiszi el senki, hogy az ezt követő álmatlan éjszakán ott folytattam Dragomán hasonló errorok esetén remekül eligazító Rendszerújráját, ahol előző este abbahagytam.

Másnap mégis megtörtént a csoda. A fordító helyesen fordította le a keresztlevelemben szereplő valamennyi Ioszifot, apám nevét, nagyapám nevét, az én apai nevemet Joszipra, Joszipovicsra, Joszipivnára. A közjegyző pedig kérésemre Ioszipra, Ioszipovicsra, Ioszipivnára igazította vissza. Kekeckedés nélkül, egyetlen betűcserével állította helyre a csorbát, ami József lányán esett. És ha sikerült volna bárkit is jól beleszédítenem a névmágiába, megnyugtatom, amúgy az apai név nem szerepel az útlevélben. Bocs.

Berniczky Éva


Megjelent: Litera, 2019. ápr. 12.

A hozzászólásokért szerzőik viselik a felelősséget. Facebook kommentek:

A bejegyzéshez fűzött hozzászólások nem képezik a blog szerves részét, azokért a szerzőik viselnek teljes felelősséget.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Balla D. Károj blogja © 2018 Frontier Theme