megzenésített versek a Skorpió dédapja és a bonchidai menyecskék között
az alkotók voltak ojan kedvesek és megosztották velem új lemezük teljes anyagát azzal, hogy „az átkötő szövegek tekintetében kérnénk ki a véleményed, mint prózaíróét”. megköszöntem a gesztust, megtiszteltetésnek vettem bizalmukat, de mivel alapjában ez mégis egy zenei összeállítás és leginkább megzenésített verseket tartalmaz, mint ijenhez (és nem az összekötő betétekre koncentrálva) álltam hozzá a Resti Kornél: Kortytárs kornyikák c. opusz meghallgatásához. benyomásaimat az alábbiakban foglaltam össze számukra:
kedves Resti Kornél
köszönöm, hogy megosztottátok velem anyagotokat
először is gratulálok a merész kísérlethez és magasra emelem kalapom a rengeteg befektetett munkátok előtt
a zenék többsége kifejezetten tetszett, a dalok szerintem élvezetesek, szépen kimunkáltak, az előadás példásan igényes, ötletes, a hangszeres részek hejenként bravúrosak. ugyanakkor eléggé zavart, hogy a megzenésített verseket a Skorpió átírt pop-rock dédapjától az autentikus bonchidai menyecskékig terjedő skálán kellett elhejeznem. nem a merev koherenciát hiányolom, de az ijen mérvű eklekticizmus számomra zavaró. emellett kétséget ébresztettek a szét- és összeszerkesztések is, néhol pedig nekem sehogy sem állt össze a szöveg a zenével (pl. Cvetajeva). ebben a műfajban az ember óhatatlanul a legjobbakhoz (Sebőék, Kobzos-Kiss, Kaláka, Szélkiáltó) hasonlít, ami talán kicsit igazságtalan, kicsit előítéletes megközelítés; amennyire én ezt meg tudom állapítani, muzikalitásban, hangszeres tudásban jól álljátok a legszigorúbb próbát; stílusban, eredetiségben számomra kevésbé. ezzel együtt, pár számot leszámítva, a zenei anyagot önmagában szívesen újrahallgatnám
a szöveges betétekkel több a gondom. először is: ha zenére vágyom, nekem nem hiányzik a számok közé semmijen összekötő próza, az ijesmit inkább tölteléknek érzem. inkább zavart, mint szórakoztatott az a túltengő, tobzódó, mindent beemelő intellektuális habzsolás, amivel ezeket a betéteket előállítottátok. túl sok az erőltetett szóvicc, sok a kényszeres asszociáció, idézet és allúzió. nem a könnyed, elegáns szellemesség jön le ebből, hanem a mindenről eszembe jut valami kurvajó tudálékossága, műveltség- és kreativitás-fitogtatása. így válik az egész túlhalmozottá, szétesővé, öncélúvá. holott érzékeltem a rengeteg geg és visszacsatolás beépítésével járó hatalmas munkát, mégis: a közbeékelt szövegeknek ez a megterheltsége az én zenei élményemet nagyjából tönkre is tette
tudom, szubjektív ez a megítélés. de hát a véleményemet kértétek…
üdv és kösz
néhány mutatvány fenn van Youtube-csatornájukon
