Balla D. Karoj elipszilon nelkul

- korabban Balla D. Karoly | BDK pirez iro blogja

Címke: vers

Mégis elhallgattak a múzsák?

El. Legalábbis bő másfél évre… Az orosz agresszió megindulása után néhány órával én már verset írtam azzal az eltökéltséggel, hogy engem ugyan hiába int Ciceró bölcselme, nem vetem alá magam az Inter arma silent Musae tilalmának, nálam juszt sem hallgathatnak háborúban a múzsák. Rémült dac volt ez, a döbbenet lázadása. Meg is született az első opusz, kitettem FB-oldalamra:

JUSZT SEM HALLGATNAK

merenghetsz szépen-búsan elmúláson
de egyszer úgyis felhasad a vászon
ki arca néz az égi hasítékon?
angyalt vártál, de megjelent a démon

nevethetsz daccal gyilkosok szemébe
de végül mégis ők mondják, hogy vége
s ha nem fog rajtuk már a röhögésed
eszedbe jut a korpuszon a hét seb

vagy omlott hittel zárkózhatsz magadba
megvédhet még a felmagasztalt mantra
dicsérjed részegen a józan észt
nem békés féreg lesz, mi elemészt

bdk, 2022.02.24.

És délután már kinn volt

George Szirtes fordítása:

IN WAR THE MUSES FALL SILENT

You can meditate all you like on the nature of mortality
But a torn canvas tent is a distinct liability.
And whose face is it you spy through the tear?
It’s no angel but a demon you find gazing there.

You can laugh at murderers and look them in the face
But it’s they in the end who determine the race.
And if they’re not impressed by the face that you show
Consider the wounds of the body laid low

And comfort yourself with the faith of your past.
Your much-revered mantra may save you at last.
Get drunk and cry up your logic and reason.
The worm that devours you knows you’re in season.

 

És jöttek sorra a keserű versek

MERT ÚGY VAN AZ

miért is hitted, minden így maradhat
kenyér és tej. de ím, a búza rothad
s szól az úr, sorsod nem érted, mert úgy van
hogy nem éltél még gyötrő háborúban

miért is hajlik szád a bús panaszra
hogy barmod hullik, elvész munkád haszna
s szól az úr, sorsod nem érted, mert úgy van
hogy nem éltél még kínzó háborúban

miért is hitted, megmarad családod
nem mállik szét a házfalban a vájog
s szól az úr, sorsod nem érted, mert úgy van
hogy nem éltél még gyilkos háborúban

miért is hitted, lesz majd igazságod
az élet mégis újra arcon vágott
s szól az úr, sorsod nem érted, mert úgy van
hogy nem éltél még álszent háborúban

de most már érted. nincs erőd imára
reményed óvtad, ez lett, ím, az ára
nem szól az úr, csak hallgat meglapultan
és élni rendel cinkos háborúban

bdk, 2022.03.01.

MEDDIG

hogy meddig ér a bárgyú képzelet
lemérheted a vágyott álomképen
hiába szállnak felhők fodros égen
tavaszra éhes szántóföld felett

ha téged közben elveszejt a szégyen
mert megvan még a biztos rejteked
míg el nem ér a kinti rettenet
hogy megtorolja minden vélt erényed

de meddig védjed magzat önmagad
ha nem tudod, hogy merre tart a had
és mit szab rád az álnok égi látnok

ne kérdezd hát, hogy hol marad a bába
és kin fogan meg majd a végső átok
ha mészárszéken szül anyád világra

bdk, 2022.03.11.

MINT MÁSKOR

egyhejben menekülsz. templomtornyok
árnyéka vet keresztet a földre
nem remeg jobban a kezed, mint máskor
és a hajnali légiriadót is békésen átaludtad

ágyadból látod a százados diófát
az erkéjről látnád a radvánci dombokat
tavaszodik. áradáskor majd felpuffadnak a mezők
mint éhező gyermekek hasa

egyhejben menekülsz. helikopter
közeli vibrátója szűrődik keith jarrett távoli
akkordjai közé. van víz, van gáz, villany
és a háló világa behozza a halottak napi számát

közel vannak a hegyek. fojó szeli át a várost
még épek a hidak és szobád falán sértetlen
a megfestett táj. arca homájából kalapos múzsa
figyeli szégyened. egyhejben menekülsz

bdk, 2022.03.14.

Öröm a keserűségben: a Litera már az első versemre felfigyelt, leközölték egy háborús gyűjteményben, majd márciusban külön oldalon az egész sorozatot.

Ám aztán más is történt. (tovább…)

Tsúszó Sándor Sidis-fordításai közreadásomban

A Pozsonyban megjelenő Irodalmi Szemle 2021. májusi tematikus számával a Tsúszó-filológiában elterjedt, azóta többször megcáfolt 1941-es halálhír 80. évfordulóján hívta fel a figyelmet a jeles szlovákiai, de összmagyar jelentőségű, Kárpátalján is megfordult költőre. Örömömre szolgált, hogy az összeállításban az én közreadásomban jelenhetett meg Tsúszó Sándor két konzseniális versfordítása. Az eredeti költeményeket a maga alkotta vendergood nyelven írta az a csodagyermeknek indult William James Sidis, akit a világon valaha legmagasabb IQ-val rendelkezett embernek tartanak, és aki emigráns ukrán zsidó családban 1898-ban született New Yorkban. Börtönt és elmegyógyintézetet megjárva, elmagányosodva halt meg Bostonban 1944-ben. Tsúszó országról országra vándorolva ekkor már harmadik éve élt emigrációban. (tovább…)

Verseim a Klubrádióban

Zenék, Beviteli ezüst tükrök, Belső közlés

balla d. károly klubrádióA Klubrádió március 22-i Belső közlés c. műsorának vendége voltam. Én válogathattam a Pályi Márk szerkesztette közel egyórás adás zenei anyagát, Marton Éva műsorvezető beszélgetett velem élőben (telefonon) és elhangzott 4 versem Valcz Péter színművész felolvasásában. Ezúton is köszönöm a meghívást és a közreműködők segítségét. Ezen a linken hallgatható meg a teljes műsor, amejben egy zenei meglepetéssel is szolgálhattam: Belső közlés – 2021.03.22. Meghallgatható az adás a műsor blogjából indulva is (katt a képre).

Az elhangzott versek: (tovább…)

Lifttel az elefántcsonttoronyban – Litera-napló – 3. – a költészetről

A Litera.hu portálon 2019 áprilisában egy héten át Évával mi írtuk a netnaplót. Én 4, Éva 3 epizódot. Ezeket sorra újraközlöm ehejt. Alább tűnődéseim a magyar költészet napján

A progresszív művészet nem közönségbarát, mint ahogy az irodalom sem közszolgálat, a vers pedig nem tömegcikk.

Lifttel az elefántcsonttoronyban

balla d. károj a költészetrőlavagy a költészet maga

Ezen a napon talán indokolt lehet beszélni a költészet szentségéről. A szentséget persze nem úgy értem, hogy a poézis szünetmentes átszellemültséget és megrendültséget követelne. Jobb, ha tudod: az áhítat és a bizonyosságba vetett hit egy másik műfaj. A költészet más és több: önfeledt játék is, léha könnyedség, felszabadító öröm, rácsodálkozás, kétség, fricska, polgárpukkasztás, szerelmes vallomás, gúny, élc, gyilkos irónia, ha kell, akkor képtelenség, kifordított világ, szerepjáték, álarcosbál, szóbukfenc, logika és össze nem illő képzetek egymásutánja, láthatatlan pókfonál és vaskos valóság, izgága részecske és megfontolt hullám, gyorsuló idő és lomha univerzum. A költészet minden, és mindennek az ellenkezője is egyben, hogy elámulj, szádat nagyra tátsad, grimaszolj, mosojogj, jóízűen nevess és tiszta szívvel felzokogj.

Ebben a végtelen sokféleségben talán mégis érdemes szóba hozni a líra emelkedettségét, holott tudom, idejétmúltnak számít a felfogás, miszerint a poézis fennköltsége és a hétköznapok banalitásai között nincs átjárás, vagy hogy a magas művészet és a tömegkultúra között áthidalhatatlan a szakadék. Én ugyan hajlok arra, hogy vízválasztókat kijelölve ezt a meghaladott álláspontot képviseljem, ugyanakkor meghajlok, ha nem is annyira az ellenérvek, mint az ellengyakorlat példái előtt. Belátom, az olvasók közelebb kerülhetnek az irodalomhoz, ha a verset a szentéjből kivisszük az utcára, és nem dől össze a poézis oltára, ha egy jelentős költő két samponreklám között kedvenc főztjeiről jópofáskodik a reggeli tévéműsorban. Többen ismerik meg így a nevét, több kötetét veszik meg, olvasóinak száma gyarapszik. Ha ezen az áron, hát ezen. (tovább…)

A Yollaka-sejtés, Litera-napló 2.

avagy a skálafüggetlen irodalom

albert yollaka

Netnapló a Litera.Hu-n – 2.

2019 áprilisában egy héten át Évával mi írtuk a netnaplót. Én 4, Éva 3 epizódot. Ezeket sorra újraközlöm ehejt.

Alberd Yollaka nevét ne keressétek a Wikipédiában, én sem találom, még a finn verzióban sem. Efölött elsiklanék, az ellenben jobban bánt, hogy az elmúlt 5 évben nem adott hírt magáról. Eleinte tisztán irodalmi volt a kapcsolatunk és abban állt, hogy lív nyelven írt verseit magyarra fordítottam, ezekből meg is jelent néhány (például a Forrásban itt), illetve hát persze a nyelvészkedést nem kerülhettük meg. Alberd fantasztikus terve az volt, hogy (saját származására is tekintettel) feltámasztja a lív nyelvet, erre, úgy tűnt, feltette az életét, évekig ontotta a lívül írt verseket, amejeket rajta kívül senki sem értett. Projektjének részét képezte, hogy ezeket szétküldte azoknak a „finnugor költőknek”, akik vagy lakhejük, vagy származásuk okán valamijen különleges státussal rendelkeztek. Engem Juvan Sesztalov (1937-1911), az akkor Szentpétervárott élő egyetlen manysi költő közvetítésével talált meg. Sesztalov 1997-ben lett a magyar írószövetség tagja, innen az ismeretségünk, amit ő valamivel többnek gondolhatott kollégák kapcsolatánál, mint uráli ősatya, úgy tekintett rám, a fiatal finnugor rokonra (kicsit túllépve ezzel a nyelvcsaládok származási hierarchiáján), atyáskodva kérdezgetett irodalmi sikereimről, meg hogy jól bánnak-e velem odahaza „azok a szlávok”… Még megismerkedésünk évében meghívott hatvanadik születésnapjára a Néva- parti metropolisba, ahol, mint írta Онегин, добрый мой приятель, Родился на брегах Невы[1], tudatva, hogy egy sarkkörön túli kirándulás is beletartozik a több napos happeningbe (nem tudtam elmenni, pedig fizette volna a repülőjegyemet). Nos, amikor Yollaka a nagy ötletével megtalálta a különlegessége okán többé-kevésbé világhírű nyelvrokon költőtársat (ő bezzeg benne van a Wikiben), Sesztalov atyáskodva őt is azonnal felkarolta, lelkesen mellé állt, Jolocskának (fenyőcskének) kezdte becézni, ellátta ötletekkel, segített elkészíteni az orosz nyersfordításokat – a lív eredetiekhez csatolva ezek jutottak el hozzám szép felkérő levél kíséretében.

De nem sokáig volt szükségünk közvetítő nyelvre, miután első verseit lefordítottam, Yollaka bámulatos gyorsasággal megtanult magyarul, mi több, a magyar kultúrába is beleszerelmesedett, olvasott, filmet nézett, zenét hallgatott. Levélváltásaink során mindig beszámolt új élményeiről. Sosem felejtem egy mulatságos megállapítását: „Ha egy felcsendülő zenéről hirtelen nem tudom eldönteni, hogy az vajon Brahms egyik Magyar tánca vagy Liszt egyik Magyar rapszódiája, akkor nagy valószínűséggel éppen Monti Csárdása szól”.

Később beszámolt arról (szerintem füllentett, vagy legalábbis erősen túlzott), hogy kezdeményezése egyfajta mozgalommá vált fiatal finn értelmiségiek körében: a nem túl nagy számú írott nyelvemlékre, a múlt században felgyűjtött hanganyagra, leginkább pedig saját kreativitásukra támaszkodva közösen szinte újrateremtik a finnekbe beolvadt kis nép  feledésre ítélt nyelvét. Kicsit furcsálltam, hogy mozgalmuk nevéül nem valamej ősi kifejezést választottak, hanem szellemes angol szójátékot alkottak: LIVing – ami szerintük a lív nyelv továbbélését jól kifejező szimbólummá válhat. A számomra disszonáns anglomán beütést nem tettem szóvá (világszlogennek valóban megfelelhet), én is lelkes választ írtam, mire Alberd gyorsan küldött két friss opuszt.

Nekem akkor épp más dolgom akadt, kinyomtattam a verseit, de félretettem őket. Sok év múltán most kerültek a kezembe, épp akkor, amikor a Litera felkérése érkezett. Ezt a különös történetet én megírom netnaplómban, határoztam el akkor, és régi mulasztásomat pótolva a két vers lefordításának is nekiláttam, újra megtapasztalva, mijen érzés gúzsba kötve táncolni. Naplóm végén olvashatjátok a ma elkészült, kissé depresszív hangulatú két verset.

Yollakával még évekig leveleztünk, kapcsolatunk egyre szerteágazóbb lett. Mint egy gyerek, úgy örvendezett, amikor közvetítésemmel 2012-ben spanyolul is megjelent két verse. Ez sem akármijen történet: Ferdinandy György figyelt fel magyarításaimra és kubai költőbarátja, Heriberto Hernández Medina segítségével elkészítették az adaptációkat, a spanyol ajkú olvasók pedig nemcsak a két költeményt olvashatták el Heriberto blogjában, hanem az izgalmas nyelvi mozgalomról is értesülhettek. De Alberd nem sokáig lelkesedhetett, mert nagyszerű karibi költőtársunk még ebben az évben öngyilkos lett Miamiban, ahová Kubából disszidált.

Hogy a nekem korábban küldött két verse akkor lefordítatlan maradt, amiatt Yollaka kicsit neheztelhetett, mert későbbi leveleinkben nem sok szó esett irodalomról. Annál több számítástechnikáról, az internetes tartalmak jellegzetességeiről, a Google-kereső működéséről, a mesterséges intelligenciáról. Kiderült, hogy a nyelvészet mellett neki ez is a szakmája és nem is akármijen szinten műveli. Szabájos kis értekezésekben avatott be kutatási eredményeibe. Erről akkor egy bejegyzésemben be is számoltam:

lív nyelv versAlberd Yollaka finn internet-kutató (1974- , Haajaiskylä) az online tartalmak közötti kommunikációs csatornák tanulmányozása közben felfigyelt a hálózatok Barabási Albert László által kidolgozott skálafüggetlen jellege és a webtartalmak gócosodása közötti összefüggésre. Megfigyelését merész gondolatkísérlettel társította, így keletkezett a Yollaka-sejtés néven ismert hipotézis, amej kissé leegyszerűsítve és közérthető nyelven megfogalmazva valahogy így hangzik: (tovább…)

Utócenzúra: Kárpátalja.ma

Közreadták, majd törölték versemet

Hiúsági okokból – eléggé el nem ítélhető módon – időnként rákeresek a nevemre a Google-ban. Ma meglepve tapasztaltam, hogy a top10 találatok közt ott szerepel a Kárpátalja.ma portál, a snippet tanúsága szerint 2018. dec. 27-én leközölték Ungvár c. szonettemet, amejnek első sorai is olvashatók a kivonatban:

Már hegyeztem digitális pennámat, hogy írok a főszernek: jogsértés történt, hiszen a közléshez nem adtam hozzájárulásomat. Persze nem is kérték, Kárpátalján ez nem szokás (lásd ezt az esetet), de ha kérik, se adtam volna, hiszen most már évtizedek óta elvből nem publikálok itthoni lapokban, még a hozzám valaha közelebb állt Kárpáti Igaz Szóban sem (utoljára, ritka kivételként, 2003-2004-ben), no majd akkor épp a KMKSZ és Főiskola holdudvarához tartozó orgánumban fogok, éppen akkor, amikor a kárpátaljai magyar irodalmat velejéig átjárja a NER. Szóval már épp formáltam a mondatokat, amejekkel szerzői jogaimra való hivatkozással udvariasan, de határozottan kérni fogom versem eltávolítását, amikor azért a fentebb említett és eléggé el nem ítélhető hiúságom rávett, hogy kattintsak. Az eredmény:

Megkönnyebbültem. Mi előzékeny szerkesztőség! Kérnem sem kellett, önként törölték. A felső sorban látható http://www.karpatalja.ma/a-nap-verse/balla-d-karoly-ungvar/ elérési című oldal a portálon nem található.

Már csak a Google emlékszik rá, a tározójába mentett verzió szerint a publikáció így festett (alját levágtam):

Persze azért kicsit elgondolkodtam. A következőkön:

Aki felrakta decemberben a versemet, az

  • miért nem kérte szerzői hozzájárulásomat?
  • nem tudott arról, hogy fekete bárány vagyok és előbb-utóbb ezt a közlést valamejik főnöke kifogásolni fogja?

Aki utóbb leszedte vagy leszedette a verset, az

  • szerzői jogaim tiszteletben tartása miatt tette-e? (ha-ha)
  • tudta, hogy előbb-utóbb megtalálom és kérni fogom eltávolítását?
  • más okból tette, kvázi utólagos cenzúrázást gyakorolt?

Bárhogy is, úgy látom, a lapnál túl nagy a lazaság. Több éberséget várok kultúránk őreitől! Nincs rendjén, hogy egy szellemi kútmérgező verse megjelenhetett. Ha pedig a baki már sajnálatos módon megtörtént, akkor az hogyan lehetséges, hogy az utócenzor lassúbb volt, mint a köztudomásúlag eléggé lomha Google?

(tovább…)

Családi ünnepek, versírás éjszaka

Rég látott intenzitással zajlik családi életünk. A novemberi alkalmakról már beszámoltam, újév közeledvén ne maradjanak ki a decemberiek sem, mejek során többek között kiderült, hogy öregségemre megtanultam fejben írni verset.

Karácsony, falinaptár, limerickek

ajándék naptárAz idén a szokásosnál is kreatívabb, egyben praktikusabb volt családunk a karácsonyi ajándékozásban. Csönge és Bence nekünk szánt  közös ajándéka vitte el a pálmát. Lányunk egy nagyon mutatós művészi falinaptárat tervezett és nyomdáztatott más-más országokban készült saját fotóinak felhasználásával, szöveg is került mindegyikre: Bencének a képekhez írt pársoros versei. Végiglapozva egybehangzóan állítottuk, hogy a színes falinaptár bármejik igényes képzőművészeti szalonban megállná a hejét – és maximálisan piacképes lenne. De Csönge nem tervez sorozatgyártást: a mű egyetlen példányban készült, csak nekünk.

falinaptár - balla csönge

Csönge falinaptárának áprilisi lapja Bence versével. Kattints a nagyobb mérethez

Koloséktól egy 120 gigás SSD-t kaptam, az ajándéknak az is része volt, hogy a karácsonyi pisztráng-ebéd közben Kolos mellesleg a meglévő rendszerem klónozását is elvégezte, így kinőtt rendszerlemezemről újrainstallálás nélkül minden program működőképesen és összes beállításával együtt átkerült az új tárhejre – és minden remekül működik azóta is!

Kaptunk továbbá egymástól és adtunk egymásnak szép számban könyveket, hangoskönyveket, kiállításra és koncertre szóló jegyeket. Nem maradtak el a téli zoknik és más hordhatóságok (meleg sapkától fürdőköpenyig), akadt társasjáték, saját készítésű szaloncukor és polcra való pár dísz-eszköz is.

És hogy a kedves ceremóniának meglegyen az alaphangulata, én a legelején felolvastam az „aputól mindenkinek” boríték tartalmát: 6 darab szeméjre szóló limericket (ezeket előző éjszaka írtam). Volt is vidámság, kacagás.

Csönge, Éva, Bence, Adri, Piroska, Kolos, Károj és a pisztrángok

Születésnap, nem alkalmi vers

Tegnap Éva születésnapját ültük meg, kicsit szűkebb körben, mert Bence időközben hazautazott. Ezúttal sem volt hiány jól célzott ajándékokban, a sült hal után most a fetával töltött gomba volt a finomság (húsevőknek pujka-saslik).

Én pedig, úgy tűnik, rákaptam az éjszakai versírásra. Ahogy a hat karácsonyi limericket, Éva versét is fejben írtam, lámpaoltás után. Ez korábban egyáltalán nem volt szokásom: nekem írás közben elengedhetetlenül szükségem van a már leírt sorok látványára, hozzáírva és visszafelé javítva dolgozom, piszmogva, cserélgetve a szavakat, betoldva és törölve, elvetve és visszaállítva, újraírva a sorokat, gyakran teljes szakaszokat. Előzetes terv nélkül dolgozó kézműves versíró vagyok és soha nem is jegyeztem meg verseimet, a sok százból alig egyet-kettőt tudok fejből, leginkább a fiatalkoriakat. Egy haiku három soráig terjed az operatív memóriám, szoktam mondani.

Magam is csodálkoztam, hogy 6 darab limericket sikerült fejben tartanom reggelig karácsonykor. Talán az előre adott, nagyon kötött forma segített ebben, gondoltam.

Az Évának szánt vers nehezen indult. Sok tucatnyi kezdeményt elvetettem, míg rájöttem, hogy teljesen el kell rugaszkodnom a születésnapi vers alkalmiságától – meghatónak szánt közhejekben egyikünk sem lelné örömét. A sok suta kísérlet után végül csak megszállt az ihlet, jönni kezdtek a képek burkolt vagy kevésbé burkolt utalásaikkal. Két óra alatt született meg a 16 sor, és az idő fele arra kellett, hogy memorizáljam, ami már kész volt, mert ha nem tettem, mire a második szakaszt megírtam, az elsőt elfelejtettem. Amikor úgy éreztem, rendben van a négy szakasz így, jó párszor elmondtam magamban az egészet tagoltan, ütemhangsújosan:

x – – |  x – – | x – – | x –

– a ritmus segít memorizálni, mégsem voltam teljesen biztos abban, hogy reggelre emlékezni fogok minden szóra.

Emlékeztem. Begépeltem, Kolossal titokban kinyomtattuk. Az első köszöntés-koccintás után felolvastam. Cseppet sem akartam elérzékenyülni, nincs ebben a versben semmi, ami indokolná, mégis elcsuklott a hangom és bepárásodott a szemem. Nem annyira, hogy észre ne vegyem: az Éváé és a Csöngéé is. Hogy mijen érzékenyek ezek a nők…

ezen a parton

miattam maradtál ezen a parton
hiába csábított nyáron a tenger
ojan vagy, akár egy hószagú alkony
mint amit december magának rendel

ojan vagy, akár egy brüegheli álom
szarvasok siklanak meztelen jégen
te vagy a zúzmara didergő fákon
– ijesmi lehetett télen az éden

nincs is már kívüled életem semmi
tied a nyűgöm és tied az élcem
egymásba nőttünk már, mit lehet tenni
akad itt dolgunk még, nem vagyunk készen

miattam maradtál ezen a parton
hiába csábított kéken a tenger
ojan vagy, akár egy francia sanzon
szerelmes kedvében dúdol az ember

2018. december 29.


(tovább…)

Balla D. Károj: A szó

Ma van a magyar nyelv napja. Ebből az alkalomból ünnepéjesen eltávolítottam az elipszilonokat 1985-ős versemből.


Balla D. Károj

A szó

Versemből visszanéz és rám mered,
hulltában vádol: létre mért is hívtam,
miért is küzdtem érte áldott kínban,
ha megtartanom immár nem lehet.

Versemből hull és sárban hempereg,
meg nem rendít már, nézem csak blazírtan,
az elsők hulltán történt csak, hogy sírtam,
s azóta sárba hullott rengeteg.

Versemből hull a szó és lápba fordul,
majd fulladásos görcsbe merevül,
vonaglik, díszét tépi oj bolondul,

de nem szakad a bársony és a tüll.
Nézem, s az önvád éled (hűl a hit):
Rá miért is adtam békjót: díszeit.

(1985)

Balla D. Károj blogja © 2018 Frontier Theme