Rég látott intenzitással zajlik családi életünk. A novemberi alkalmakról már beszámoltam, újév közeledvén ne maradjanak ki a decemberiek sem, mejek során többek között kiderült, hogy öregségemre megtanultam fejben írni verset.
Karácsony, falinaptár, limerickek
Az idén a szokásosnál is kreatívabb, egyben praktikusabb volt családunk a karácsonyi ajándékozásban. Csönge és Bence nekünk szánt közös ajándéka vitte el a pálmát. Lányunk egy nagyon mutatós művészi falinaptárat tervezett és nyomdáztatott más-más országokban készült saját fotóinak felhasználásával, szöveg is került mindegyikre: Bencének a képekhez írt pársoros versei. Végiglapozva egybehangzóan állítottuk, hogy a színes falinaptár bármejik igényes képzőművészeti szalonban megállná a hejét – és maximálisan piacképes lenne. De Csönge nem tervez sorozatgyártást: a mű egyetlen példányban készült, csak nekünk.
Koloséktól egy 120 gigás SSD-t kaptam, az ajándéknak az is része volt, hogy a karácsonyi pisztráng-ebéd közben Kolos mellesleg a meglévő rendszerem klónozását is elvégezte, így kinőtt rendszerlemezemről újrainstallálás nélkül minden program működőképesen és összes beállításával együtt átkerült az új tárhejre – és minden remekül működik azóta is!
Kaptunk továbbá egymástól és adtunk egymásnak szép számban könyveket, hangoskönyveket, kiállításra és koncertre szóló jegyeket. Nem maradtak el a téli zoknik és más hordhatóságok (meleg sapkától fürdőköpenyig), akadt társasjáték, saját készítésű szaloncukor és polcra való pár dísz-eszköz is.
És hogy a kedves ceremóniának meglegyen az alaphangulata, én a legelején felolvastam az „aputól mindenkinek” boríték tartalmát: 6 darab szeméjre szóló limericket (ezeket előző éjszaka írtam). Volt is vidámság, kacagás.
Születésnap, nem alkalmi vers
Tegnap Éva születésnapját ültük meg, kicsit szűkebb körben, mert Bence időközben hazautazott. Ezúttal sem volt hiány jól célzott ajándékokban, a sült hal után most a fetával töltött gomba volt a finomság (húsevőknek pujka-saslik).
Én pedig, úgy tűnik, rákaptam az éjszakai versírásra. Ahogy a hat karácsonyi limericket, Éva versét is fejben írtam, lámpaoltás után. Ez korábban egyáltalán nem volt szokásom: nekem írás közben elengedhetetlenül szükségem van a már leírt sorok látványára, hozzáírva és visszafelé javítva dolgozom, piszmogva, cserélgetve a szavakat, betoldva és törölve, elvetve és visszaállítva, újraírva a sorokat, gyakran teljes szakaszokat. Előzetes terv nélkül dolgozó kézműves versíró vagyok és soha nem is jegyeztem meg verseimet, a sok százból alig egyet-kettőt tudok fejből, leginkább a fiatalkoriakat. Egy haiku három soráig terjed az operatív memóriám, szoktam mondani.
Magam is csodálkoztam, hogy 6 darab limericket sikerült fejben tartanom reggelig karácsonykor. Talán az előre adott, nagyon kötött forma segített ebben, gondoltam.
Az Évának szánt vers nehezen indult. Sok tucatnyi kezdeményt elvetettem, míg rájöttem, hogy teljesen el kell rugaszkodnom a születésnapi vers alkalmiságától – meghatónak szánt közhejekben egyikünk sem lelné örömét. A sok suta kísérlet után végül csak megszállt az ihlet, jönni kezdtek a képek burkolt vagy kevésbé burkolt utalásaikkal. Két óra alatt született meg a 16 sor, és az idő fele arra kellett, hogy memorizáljam, ami már kész volt, mert ha nem tettem, mire a második szakaszt megírtam, az elsőt elfelejtettem. Amikor úgy éreztem, rendben van a négy szakasz így, jó párszor elmondtam magamban az egészet tagoltan, ütemhangsújosan:
x – – | x – – | x – – | x –
– a ritmus segít memorizálni, mégsem voltam teljesen biztos abban, hogy reggelre emlékezni fogok minden szóra.
Emlékeztem. Begépeltem, Kolossal titokban kinyomtattuk. Az első köszöntés-koccintás után felolvastam. Cseppet sem akartam elérzékenyülni, nincs ebben a versben semmi, ami indokolná, mégis elcsuklott a hangom és bepárásodott a szemem. Nem annyira, hogy észre ne vegyem: az Éváé és a Csöngéé is. Hogy mijen érzékenyek ezek a nők…
ezen a parton
miattam maradtál ezen a parton
hiába csábított nyáron a tenger
ojan vagy, akár egy hószagú alkony
mint amit december magának rendel
ojan vagy, akár egy brüegheli álom
szarvasok siklanak meztelen jégen
te vagy a zúzmara didergő fákon
– ijesmi lehetett télen az éden
nincs is már kívüled életem semmi
tied a nyűgöm és tied az élcem
egymásba nőttünk már, mit lehet tenni
akad itt dolgunk még, nem vagyunk készen
miattam maradtál ezen a parton
hiába csábított kéken a tenger
ojan vagy, akár egy francia sanzon
szerelmes kedvében dúdol az ember
2018. december 29.
Legutóbbi hozzászólások