Balla D. Károj elipszilon nélkül

- korábban Balla D. Károly | BDK piréz író blogja

Címke: utazás

Berniczky Éva: Ioszipivna utazik. Litera-napló – 6.

A Litera.hu portál felkérésére áprilisban egy héten át Évával mi írtuk a Netnaplót. Jegyzeteinket sorra újraközlöm blogomban.

Berniczky Éva: Ioszipivna utazikIoszipivna utazik

Hét éve nem utaztam külföldre. Gondoltam, legalább egyszer át kellene lépnem a határt mostanáig a fiókban pihenő makulátlanul szűz hagyományos útlevelemmel, benne az egyszer sem használt, nemsokára lejáró vízummal. Biometrikus okmányom elkészültének reményében döntöttem úgy, megtöröm a röghöz kötöttség varázsát. Az igazság persze az, hogy halaszthatatlan ügyben voltam kénytelen Pestre utazni. Családom valamennyi tagja összefogott azért, hogy nagyjából négy teljes napig távol maradhassak. Felszabadításomban a sógorom vitte a prímet, aki 500 km-ről autózott (+ majd öt óra várakozás a határon) hozzánk, hogy átvegye 24 órás ápolói szerepemet.

Kedves barátnőm ajánlotta a H2O Transportot, így aztán náluk foglaltam helyet az utazás napjára. A H2O olyasmi, mint az Uber szolgáltatása, csak éppen a helyi viszonyok alakítják. Mindig meglep, ha nálunk valami olajozottan működik. Ilyen nincs, és mégis van. Az utazást megelőző napon visszajeleztek, megadták az indulás időpontját, a sofőr nevét, telefonszámát, a címemre érkező autó adatait, és kérték a foglalás megerősítését. A Volkswagen Sharan pontosan érkezett. Az azonnal kiderült, hogy a vezetője, Vitalij hatalmas figura. Húsz évig dolgozott külföldön. Szakmájából adódóan a vendéglátásban, legtovább Afrikában, majd Spanyolországban, Portugáliában. Sorolta, hány nyelven beszél, ezt persze hittem is, meg nem is. Arra készültem, hogy az ukránt gyakorolom majd útközben. Ungvár utcáin, hivatalokban, boltokban leginkább így szólalnak meg az emberek. Egyre kevesebben beszélnek oroszul, magyarul pedig alig valaki. Furcsamód Vitalij mégis az oroszt választotta fedélzeti nyelvnek, valószínűleg az volt az anyanyelve, így aztán többnyire így folyt a társalgás.  Öt utasa közül csupán egy ragaszkodott az ukránhoz, Olja, a fotóslány. Vele együtt érkezett hozzánk Vitalij, hogy aztán tőlünk a vonatállomás felé vegyük az irányt, ott vártunk a helyiérdekű elektricskával érkező harminc körüli két vendégmunkás férfira. A nevük nem derült ki, csendesen meghúzták magukat a hátsó üléseken, mintha ott sem lettek volna. Bezzeg utolsóként csatlakozó társunk helyettük is megnyilvánult. Stílszerűen a Tokió bevásárlóközpont parkolójában vettük fel a tökéletes alakú, kidolgozott izomzatú, magas lányt. Testhez álló márkás topja és nadrágja között meztelen lebarnult köldöke, háta vonta magára a szemet. Hosszú barna haja lófarokba kötve lógott hófehér sildes sapkája alól. A márkáját nem figyeltem meg, de holt biztos, hogy nem a közönségesek közül került a fejére. Vitalij láthatóan megörült Agnesszának, kiderült, nem először szállítja. A fitness edzőként dolgozó szépség beszállás után ismerősként üdvözölte a szerényebb testi adottságokkal megáldott Olját, a fotóst is. Megbeszélték, hogy mindketten tovább repülnek Pestről, az előző Berlinben készül tölteni a hétvégét, utóbbi Barcelonában modelleket fotóz pár napig.

Ebben a társaságban autóztam a határ felé, kicsit tartottam a többórás várakozástól, de egészen jól megúsztuk. Fél óra az ukrán oldalon, másfél a magyaron. Ez alatt az idő alatt szinte mindent megtudtam a lányokról és Vitalijról. Utóbbi elmondta, hogy irgalmatlanul sokat keresett külföldön, mégis hazavágyott ebbe a kócerájba. Itthon ingatlanokat épített felgyülemlett tőkéjéből, a lakásokat pedig bérbe adta. De nincs benne öröme, mert már jó ideje nem képes a lakói szemébe nézni. Évek óta nem emelheti a lakbért, hiába szaladtak fel az árak. A bérlői jóravaló, talpig becsületes, szorgalmas emberek, mégsem képesek többet fizetni, ha a belüket kidolgozzák, akkor sem, minden pénzüket elviszi a rezsi, a megélhetés. Mit tehet mást, nem emel, inkább hetente kétszer utasokat szállít Pestre, Bécsbe és onnan haza, Ungvárra, Munkácsra. Cudar világ, sóhajtozott. Képzeljük, megkérdezte az ötéves kisöccsét, mi szeretne lenni, ha felnő, s nem azt válaszolta, hogy űrhajós vagy hajóskapitány, csillagász vagy mélytengeri biológus, esetleg sarkkutató. Nem. Ez a drága gyermek arról álmodozik, hogy ha nagy lesz, akkor az apjával tart majd külföldi építkezésekre. Építő tervek, nem? A malterkeverés mint perspektíva. Milyen ország az, ahol a gyerekeknek ilyen álmok jutnak? Restelltem volna hátranézni, pedig nagyon érdekelt, milyen képet vág ehhez a két hallgatag vendégmunkás. Vitalij szinte nem vett róluk tudomást, érezhetően kizárólag a női osztag érdekelte. Azok meg hálásan csacsogtak, viháncoltak. Áradt belőlük a derű, a vidámság.  Azt terveztem, várakozás közben majd olvasok, de útitársaim rövid időszakokra csöndesedtek csak el. Nagyjából annyira futotta, hogy a táskámba dobott Hévíz múlt évi Mándy-számába belelapozzak. Mire Szvoren Edina Kedvesék-jébe belekezdtem, addigra az útleveleinket kezelték a magyar oldalon. Vitalij tökéletes magyarsággal válaszolgatott a határőröknek, vámosoknak, kezdtem elhinni, hogy valóban több nyelven beszél. Hozzám azonban a továbbiakban is csak oroszul szólt.

A három óra alatt, amíg Pestre értünk, Agnessza kisebb megszakításokkal sminkelt, a bőrét ápolta, szemébe cseppentett, műszempilláit pödörte, ajkát fényezte stb. A közbülső időt végigtáncolta mellettem. Amikor megálltunk kávézni egy benzinkútnál, leszedette az autó tetőcsomagtartójából a bőröndjét Vitalijjal, s ott a parkoló kellős közepén kinyitotta, és átöltözött. Megkérte Olját, hogy fotózza, miközben táncra perdült, illegett-billegett, pózolt. Á mö táncujem folyt a hangszórókból, roptak felszabadultan, lógtunk a fedélzeti wi-fi hálózatán.

A pesti csúcsban már Amerikában jártunk. A fitness edző beutazási kérelmét kétszer utasították vissza, most még egyszer utoljára megpróbálja. Ha nem jár sikerrel, irány Bacelona. A barátnője ott él, azt mesélte, pörög az éjszakai élet. Ez a hétvége azonban Berlin, Berlin, Berlin mindenekelőtt. A fotóslány se szeretett volna kimaradni, kíváncsian az orrunk alá dugta a telóját, mit szólunk hozzá, ezek is az ő munkái. A magyar lányokat nem szereti fotózni, a spanyol szépségek a menők. Tele lett a kocsi meztelen nőkkel. Egyre többen lejtettek körülöttünk. A vendégmunkások mind mélyebben hallgattak. Semmire se mentek vele. Álltunk a délutáni dugóban. Végére értem Szvoren Edina Kedvesék-jének. Agnessza éppen feleségül ment Vitalijhoz, amikor az utolsó mondatot olvastam: De hát ennek az írásnak nem a magány a tárgya. Bocs.

         Berniczky Éva

(tovább…)

Balla D. Károj blogja © 2018 Frontier Theme