Balla D. Karoj elipszilon nelkul

- korabban Balla D. Karoly | BDK pirez iro blogja

Hónap: 2019 október

A létezővé nagyított hiány

Ez az írásom 2010-ben jelent meg a Litera portálon. Most azért közlöm újra, mert a Facebookon újraaktiváltam a Ludus csoportot, ahol is furfangos feladványokkal szórakoztatjuk egymást, és én aktuális rejtvényemben épp legkedvesebb filmem, a Nagyítás címét vártam megfejtéskén. Az újrapublikálás további okai: az eredeti hejen a szövegbe ágyazott három videórészlet közül kettő már nem érhető el (itt újakra cseréltem ezeket), no meg: akkor még használtam az elipszilont – hadd legyen elérhető ez a kis írás javított :) formában is.

Balla D. Károj

A létezővé nagyított hiány

Semmi más, csak a Nagyítás (Blow-Up, 1966) juthat először eszembe, ha kedvenc filmemről kérdeznek. Eközben persze fájó szívvel le kell mondanom Tarkovszkij Stalkerjéről, Tarr Béla Kárhozatáról, Fellini Amarcordjáról és 8 és féljéről, Huszárik, Bódy Gábor, Szabó István, Makk Károj, Bacsó Péter, Sándor Pál, Enyedi Ildikó emlékezetes munkáiról (és ez csak egy szűkített lista volt), de Michelangelo Antonioni filmje, mint valami első szerelem élménye, kiragyog kedvenceim közül.

A Nagyítást kamasz koromban láttam először, Veszna típusú fekete-fehér televíziónkon, apámék hálószobájában (és mellesleg a Szovjet Birodalom peremén). Nyolc körül nálunk általában lámpaoltás volt, s mint ritka későesti tévézéseimet általában, ezt is hosszú rimánkodás előzhette meg, anyám szívét volt könnyebb meglágyítanom, bólintott, mire apám bosszúsan behúzta alkóvjuk függönyét és tüntetőleg el is aludt mögötte, én meg hallgathattam a Herbie Hancock kísérőzenéjébe oltott hortyogást. De nem zavart a sajátos háttérzaj, mint ahogy az sem: a film készítőiről akkor semmit sem tudtam még, s fogalmam sem volt arról, hogy mikorra a magyar televízió bemutatta, addigra nyugaton már kultuszfilmmé is vált. Én csak néztem lenyűgözve, már első kockái megfogtak, hogy aztán egyre inkább magával ragadjon a látvány, és a végén ne tudjak felkelni a fotelből: az utolsó képsor ojan élményhez juttatott, amejet ma is meghatározó jelentőségűnek gondolok.

Akkoriban én is fotóztam, így nem esett nehezemre a főhős Thomas hejébe képzelnem magam, még ha nekem nem is volt ojan műtermem, ahol hölgyvendégeket fogadhattam volna.

blow-up nagyítás

Ám az erotikus jeleneteknél is jobban megkapott az a rocktörténetileg is kuriózumnak számító jelenete a filmnek, amejben Thomas betéved egy Yardbirds-koncertre: a hangszerrombolás elemi élménye elzárt világunkban engem sehonnan máshonnan nem érhetett el, csak ebből a filmből.

De volt valami, ami a fedetlen női kebleknél és a megszerzett, majd eldobott rajongói trófeánál is jobban felizgatott: a lefotózott rejtéj, a sokszoros nagyítások révén megfejtett gyilkosság. Azóta is, ha borzongani támad kedvem, semmi mást nem kell felidéznem, csak a londoni Maryon parknak az esti hangulatát… Ahová aztán hősünk másnap visszatér hullát keresni, de nem találja,

viszont távoztában valami egészen mással találkozik: a film legelején egyszer már felbukkant bohócruhás alkalmi pantomimművészek kezdenek önfeledten teniszezni – ütők és labda nélkül.

Alighanem a filmtörténet egyik legismertebb és legemlékezetesebb jelenete ez: a csak a kézzel fogható (és lefotózható) valóságban hívő Thomas a megjelenített, eljátszott fikció kényszere alatt megválik földhözragadtságától, felveszi a gyepről és visszadobja a várakozó játékosoknak a rácson túlütött, nem létező labdát.

Minden bizonnyal szerepe van ennek a jelenetnek abban, hogy nekem egyik vesszőparipám lett a művészileg megalkotott semmi, a láthatóvá tett hiány: novellát, esszét, regényfejezetet szenteltem a kérdésnek, sorolva és elemezve a példákat a görögök mitológiájától Malevics Fekete négyzetén és Örkény Üres lapján át Cage 4:33-áig. Sőt, némi túlzással, sok éven át írt Szembesülés c. könyvem sem egyéb, mint egy hiányzó, meg nem írt regény megjelenítésére tett kísérlet. Kétes, hogy az én próbálkozásom sikeres volt-e, de hogy Michelangelo Antonioni mester ebben a pár percben piedesztálra állította az alkotó képzeletet, az bizonyos. Nekünk, földhöz ragadtaknak, nincs is más dolgunk, mint hogy labdaszedegetőjének elszegődjünk.

Szűrös Mátyás a krédóban

Pontosan 30 évvel ezelőtt ezen a napon, azaz 1989. október 14-én avatta fel Beregszászban Illyés Gyula mellszobrát Szűrös Mátyás, a Magyar Országgyűlés elnöke. Az alábbi írás, amely az esemény előzményeiről és a Hatodik Síp indulását is érintő körülményeiről szól, a Litera portálon jelent meg augusztusban annak a Privát rendszerváltás c. sorozatnak a részeként, amelyben egy-egy korabeli fotóhoz kapcsolódóan írták meg a szerzők visszaemlékezéseiket. Én ezt a képet választottam (rákattintással nagyítható):

 Illyés Gyula szobor avatás Beregszász

Balról jobbra: Páldi András, Magyarország kijevi főkonzulja (később nagykövete); a szakállas urat nem ismertem fel; Páldi Andrásné; Boráros János, a Kőbányai Sörgyár Illyés Gyula Szocialista Brigádjának vezetője; Dalmay Árpád, az Illyés Klub alapítója és vezetője, a KMKSZ beregszászi járási szervezetének elnöke; Fodó Sándor, a KMKSZ alapító elnöke; Petróci Iván ukrán/ruszin költő; mögötte, bal válla fölött: Lizanec Petro, az ungvári egyetem magyar tanszékének vezetője, az ungvári hungarológiai központ igazgatója; Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke (tíz nappal később ideiglenes köztársasági elnök); a mikrofont tartó ismeretlen riporter mögött fedésben: Csanádi György, a beregszászi járási pártlap, a Vörös Zászló főszerkesztője; Veress Gábor, az SZKP beregszászi járási bizottságának első titkára; Czine Mihály irodalomtörténész; Pataki István, Beregszász polgármestere; Oszter Sándor színművész; félig takarásban: Szabó László, a Magyarok Világszövetségének titkára; Nagy Gáspár költő.


szűrös mátyás krédóban

Balla D. Károj

Szűrös Mátyás a krédóban

Kilenc nappal azelőtt, hogy kikiáltotta volna a Magyar Köztársaságot, 1989. október 14-én Szűrös Mátyás, a Magyar Országgyűlés elnöke Beregszászban felavatja Illyés Gyula mellszobrát, mejet a Kőbányai Sörgyár Illyés Gyula Szocialista brigádja ajándékozott a kárpátaljai városnak.

Még javában áll a Szovjetunió, uralkodik a kommunista párt, csaknem két évvel vagyunk a moszkvai puccskísérlet és a független Ukrajna kikiáltása előtt előtt – és bő fél évvel a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megalapítása után. Gorbacsov peresztrojkája ugyan alaposan szétzilálta a diktatúrát, de azért nem számít szokványosnak egy ennyire egyoldalúan magyar vonatkozású esemény. Illyés szeméje is kelt némi feszültséget (lévén az anyaországi és a határon túli magyarság szellemi egységének megteremtését szorgalmazta, amivel szembement a román-magyar, szovjet-magyar stb. barátság alapját képező politikai elhallgatással), meg hát diplomáciailag sincs a dolog teljesen rendben, az egyik legmagasabb magyar közjogi méltóság nem kap itteni részről méltó országos partnert, sem Moszkva, sem Kijev, de még Ungvár sem képviselteti magát, a heji hivatalos erőket a szovjet kommunista párt beregszászi járásának első titkára (Veress Gábor, lásd a fotón) és Beregszász polgármestere (Pataki István, lásd a fotón) képviseli (míg egy évvel később az ungvári Petőfi-szobrot Göncz Árpád köztársasági és Leonyid Kravcsuk parlamenti elnök avatja fel közösen).

Na meg hát itt van ez a sörgyári szocialista brigád, mint adományozó… (tovább…)

Balla D. Károj blogja © 2018 Frontier Theme