Balla D. Karoj elipszilon nelkul

- korabban Balla D. Karoly | BDK pirez iro blogja

Kategória: irodalom

Verseim a Klubrádióban

Zenék, Beviteli ezüst tükrök, Belső közlés

balla d. károly klubrádióA Klubrádió március 22-i Belső közlés c. műsorának vendége voltam. Én válogathattam a Pályi Márk szerkesztette közel egyórás adás zenei anyagát, Marton Éva műsorvezető beszélgetett velem élőben (telefonon) és elhangzott 4 versem Valcz Péter színművész felolvasásában. Ezúton is köszönöm a meghívást és a közreműködők segítségét. Ezen a linken hallgatható meg a teljes műsor, amejben egy zenei meglepetéssel is szolgálhattam: Belső közlés – 2021.03.22. Meghallgatható az adás a műsor blogjából indulva is (katt a képre).

Az elhangzott versek: (tovább…)

Az utolsó császármadár. Bodor 85

Eronim Mox szakácskönyve megelevenedik

bodor receptek könyv

Bodor Ádám a Receptek végnapokra kötettel

Bodor Ádám 85 éves. Az évfordulóra készülve a Szépirodalmi Figyelő eredeti ötlettel állt elő, amej nyomán művek sarjadtak, s ezek egy különleges kötetben öltöttek testet. A lap felkérésére harmincöt szerző írt egy-egy Bodor Ádám írásművészete előtt tisztelgő mesés receptet vagy receptes mesét, amejek – az alapötletnek megfelelően- felfoghatók úgy, mint a Verhovina madaraiban megjelenő virtuális könyvnek, Eronim Mox mesés szakácskönyvének a kiterjesztései, elképzelt szövegei, kapcsolódó hipertextusai. A művek előbb a SzIF Online felületén láttak napvilágot, majd végső formát Vincze Judit illusztrációival a Receptek végnapokra című gyűjteményben nyertek. Az írásokból számos sajtóorgánum válogatott a kötet beharangozásakor, a Magyar Hang Berniczky Éva Az utolsó császármadár c. novelláját közölte beágyazva.

utolso csaszarmadar (tovább…)

Nem kötelező irodalom

Éva Rovarírás című novellája is bekerült a Nem kötelező olvasmányok közé.

akik nelkul nincs irodalom

A most megjelent könyv címe ironikus, megjelenése pedig komoj tartalmi válasz a magyar Nemzeti Alaptantanterv (NAT) torz szemléletére, amejet rengeteg jogos bírálat ért pedagógusok és irodalomtörténészek részéről. A kötet készítői frappáns reagálásuk ténye ellenére, úgy tűnik, nem kívánnak oppozíciót elfoglalni a hivatalos kultúrpolitikával szemben, amikor munkájukat ajánlják.

Nyáry Krisztián így írt erről FB-oldalán:

Az új NAT kapcsán sokat beszéltem én is a kötelező olvasmányokról, az iskolai kánonból kieső vagy hátrébb sorolt írókról, a kortársak kiszorulásáról, és úgy általában az irodalomoktatás értelméről. A Corvina Kiadónál most készítettünk egy szöveggyűjteményt középiskolásoknak. A Király Levente által összeállított kötetben szerepel sok kortárs író, akikre az iskolában szinte soha nem jut idő, és rengeteg klasszikus szerző, akiket ilyen-olyan okok miatt kihagytak a tantervekből, vagy csak „lefokozták” őket. Ez a szöveggyűjtemény – ahogy a szerkesztő fogalmaz – nem alternatív kánon, nem is értékítélet. Egyszerűen csak olyan írásokat tartalmaz, amelyek érdekesek lehetnek egy mai tizenéves számára, és a segítségükkel, a kötelezőkkel kiegészítve, végigkövethető az elmúlt száz év páratlanul gazdag és izgalmas magyar irodalma.

Tehát nem alternatív kánon, állítják. Pedig mi más lenne, mi más lehetne…

A lira.hu oldalán (ahol a nyomtatott könyv és e-book változata megrendelhető) szereplő kiadói ajánlás talán picit egyértelműbb:

Az új középiskolai tanterv szinte teljes egészében kihagyja a kortás magyar irodalmat, illetve sok olyan alkotót is „kihajít”, akik korábban biztos alapját képezték az oktatásnak. Ez a szöveggyűjtemény több mint kilencven novellát tartalmaz, rövid ismertető szövegekkel, hogy az irodalom iránt fogékony tanulók megismerhessék belőle a 20. és a 21. század legfontosabb alkotóit – így remekül kiegészíti a „hivatalos” tankönyvet. És talán a szülők is kölcsönkérik majd: a sok ismerős szöveg mellett biztosan lesz számukra is néhány meglepetés vagy újrafelfedezés!

A könyv tartalomjegyzéke: (tovább…)

Alternatív Trianon

Nézzünk bizakodva a múltba!

IV. Károly magyar királyDruszám, IV. Károj, az utolsó magyar kiráj archív fotójába Esterházy Péter arcát montírozta a Nézzünk bizakodva a múltba! Alternatív Trianon c. most megjelent könyv borítójának készítője, Palásti Kovács András. A tiszteletlen poénnál csak a szövegek tiszteletlenebbek: sarkaiból forgatják ki az amúgy roppant dicsőséges magyar történelem egy kevésbé dicsőséges, de annál nagyobb nemzeti traumát okozó eseményét. Természetesen nem véletlen a megjelenés időzítése, és nagy öröm, hogy Éva novellája is szerepel ebben az alternatív centenáriumi megemlékezésben.

Amikor a felkérést megkapta, sokáig töprengett, mi történjen Ungvárral egészen másként 1920-ban. És kik legyenek a másként történés szereplői. Nem kétséges, hogy korábbi írásainak olvasói azonosítani fogják a Fried-palota újdonsült lakóit, akiknek

elegük lett az életüket és halálukat örökösen megkeserítő kivárás és alkalmazkodás elválaszthatatlan kettőséből. Egyszerűen az új világ rendje szerint szerettek volna élni. Dixielandet és bluest hallgatni, szteppelni és charlestont táncolni. A lelkük mélyén arra vágytak, hogy Coco Chanel szabadítsa fel lányaikat és fiaikat rideg, szegényes és kényelmetlen gönceikből. Együtt kívántak tombolni a nyárral. A nők szerették volna a nagy fekete búbánatot egyszer s mindenkorra lecserélni arra a csinos kis feketére, abban hódítani, nyakukban hosszú fehér gyöngysorral. A férfiak pedig örökre felejtették volna már a goromba anyagú katonazubbonyokat, szívesebben öltöttek volna kellemes tapintású tweed zakókat, hogy abban flangálhassanak, udvarolhassanak gondtalanul. És ebben a felajzott órában odalett a városiak messze földön híres mindenkori szelídsége, odaadása. Vadakká váltak és befoghatatlanokká. Félelmetes hangjukban ott zúgott-recsegett a majdani szabad rádió, szemükben vészesen ragyogott a borzalom leleplező készüléke, a modern világ.

Ezzel szemben, amikor megérkeztek a térre, nem a vadak királya fogadta őket, hanem egy közönséges halandó, Fried Ignác, a palota tulajdonosa.

– részlet Berniczky Éva Citoyenek a Fried-palotában című novellájából (tovább…)

Amiről szólani szerettem volna volt

Dr. Kállay O. Béla laudációja

A komplex létezés esztétikája

avagy amiről szólani szerettem volna volt

Elhangzott Balla D. Károj Posztmodern halál, posztumusz élet című életmű-albumának bemutatóján

Tisztelt egybegyűltek! Engedjék meg, hogy két bejelentéssel kezdjem jelenésemet. Mindkettővel a jeles író emléke előtt szeretnék tiszteletlenkedni.

Az első, hogy mivel az itt bemutatandó, határozottan túlzott méretű, mondhatni gigantomán albumnak az alcíme ez: Ünneprontás minden időben, én sem kívánok ünnepi orcát ölteni, mint látják, ünneplőbe sem öltöztem, az a kopott és térdemtájt kicsit sáros nadrág van rajtam, amiben kertészkedni szoktam, seszínű zubbonyom sem mai darab, és kicsit olajszagú, mivel ez autószerelő ancúgom; nyakkendőt ugyan kötöttem, de a derekamra, a nadrág alá, hogy a klottgatyám le ne csússzon. Nem tekintem tehát ünnepinek ezt az alkalmat, ha önök mégis, akkor talán sikerül elrontanom.

A második bejelentés, hogy a szerzőnk által írásaiból száműzött el-ipszilont erre az alkalomra itt és most vissza kívánom csempészni, és, talán mint észrevették, minden lehetséges előfordulásnál palatalizált l hangot ejtek. Szövegemben én sem írtam el-ipszilont, viszont nyelvjárásiasan dafkéból kiejtem ott is, ahol nem kellene. Bevallom, ezt hetekig gyakoroltam egy logopédus segítségével.

Fojtatnám azzal, hogy lelkek búvárlásába alámerülő kicsinységemhez képest nagyságokhoz illő módon sokáig kérettem magam, míg elfogadtam a Mindenkönyvek, azaz a Liber-All Kiadó megtisztelő felkérését, hogy laudációt tartsak Balla D. Károj Posztmodern halál, posztumusz élet című életmű-albumának ungvári bemutatóján. Vonakodásom fő oka az volt, hogy túlságosan is jól ismertem az immár szövegállománnyá virtualizálódott szerzőt, lévén szellemi téren közelebb álltunk egymáshoz, mint az itthez a messze, közelebb, mint az otthoz a közel, így nem tudhatom tárgyilagosan szemlélni szerzőnk munkásságát és műveit; vagyis eszményeink csereszabatos volta óhatatlanul elfogulttá tesz BDK iránt – és haránt.

Korábban hiába biztosított a Kiadó, hogy ezt az elfogultságomat is nyíltan megvallhatom majd itt, az impozáns ungvári kultúrpalota Archipenko-termében, sokáig mégsem adtam be a derekamat a ruhatárba. Annyit ígértem csupán, hogy mielőtt végleges választ adnék, újraolvasom a teljes szövegalbumot – amej akkor még kéziratban látenskedett.

Ahogy pedig egyre méjebbre hatoltam a posztmodern textusokba, a mérleg mind erősebben billent az igenlő válasz felé. Az utolsó lökést végül A halálkontextusban megalkotott komplex létezés című záró esszé filozofikus futamai adták meg… Ekkor fordultam a Kiadóhoz azzal a javaslattal, hogy ennek a szerintem egyedülálló – minek is nevezzem – pszichológiai halálcsíziónak – hangsújosabb hejet kellene kapnia a kiadványban. Elképzelésem megértésre talált, és találkozót szerveztek számomra a könyv műszaki szerkesztőjével, Lloyd al Bakarral, aki már első találkozásunkkor tanúbizonyságát adta szakmai rátermettségének, találékonyságának. Ötlet követett ötletet, egyeztettünk a borítót is tervező Arabella Dolýk művészeti szerkesztővel, aki a számos illusztráció okán amúgy is album-jelleget szánt a kiadványnak; ez nekünk is kapóra jött – így sikerült közösen kimunkálnunk ennek a kötetzáró fejezetnek a végleges arculatát, formáját, részben a kötet egészét is meghatározó, felettébb túlzó és elnagyolt mijenségét, összhangban BallaDé nyihogó vesszőparipájával, a komplex létezés esztétikájával.

Ezek után talán érthető nemcsak az, hogy erre a könyvre már nem tekinthetek úgy, mint valamej tőlem idegen, távolból szemlélt szellemi torzszülötte, mint ahogy világossá vált az is, laudációmban nem térhetek ki a kötet javát kitevő előző ciklusokra. Bizonyosra veszem ugyanis, hogy ezek értékelését kiváló kollégáim szóban vagy írásban sorra megteszik itt a bemutatáson vagy későbbi kimutatásokban.

Gyakori szakmai konzultációink alapján pontosan tudom például, hogy az életmű egyik legjobb ismerője, a jelen kötetet is szerkesztőként jegyző Markovits Teodóra az Inter- és szoNETt cilus opuszait fogja kiemelni a végső feledésből, és nem véletlenül: ez az összeállítás méltán nevezhető az album sújponti részének, terjedelme és tartalma alapján sokáig magát a kötetet is ezen a címen emlegettük. Ugyanígy meggyőződésem, hogy értő ítészek fogják sorra venni a gyerekkori élmények és családi események fejezeteit (Egy majdani regényíró kalandjai a forrásvidéken), végeznek majd méjanalízist és magasröptöt, következtetést vonnak, eredményt adnak össze, nézetet osztanak és érveket szoroznak. Polémiák övezik majd a liberális eszmények bűvöletében írt politikai-közéleti cikkek sorozatát, lesznek egyetértők és kétejt támasztók, vélhetően hallunk majd fel- és megháborodott hangokat… Mindezt meghagyom hát a kollégáknak, én inkább a valós és imaginárius elemekből álló komplex létezés esztétikumáról szeretnék szólni.

Illetve csak szólani szerettem volna volt, mert szabott időm lejárt sörözni a kocsmába, így mielőtt ezt tenném magam is, végezetül még annyit, hogy az életmű-album visszaható erővel bír lenni és bizonyos mértékben újrastrukturálja a BallaDé mögött hagyott szövegkorpusz egészét, minek következtében például a korai verseket és novellákat is már posztként (posztumuszként és posztmodernként) olvassuk, holott ezek még nagyon is prae alkotások, így egyszerre van jelen a pré és a post, BDK maga így lesz egyfajta anakronisztikus prépost, életműve pedig, mint valami gigantikus szellemi mátrix, éteri sistergéssel saját hamvaiba főnix.

 

Fagocitátum: oktatási módszer lett szövegtechnikámból

fagocitátum eljárás

Mi a fagocitátum-eljárás?

A fagocitátum egy általam kitalált és alkalmazott szövegalkotási eljárás, illetve ennek eredménye, vagyis az a szöveg, amej egy induló mondat (mint idézet) körbeírásának többszöri ismétlésével jön létre. Alig hihető, de ötletem bevett pedagóiai módszerré vált, számos tankönyvben, feladatgyűjteményben szerepel nevem említésével – vagy inkább anélkül. Ezt csak most, 12 évvel a projekt kidolgozása után tudtam meg.

Az eredeti blogbejegyzés keresettsége

Régebbi és ritkán használt blogjaim látogatottsági statisztikáit nem túl sűrűn böngészem méjrehatóan, így csak nemrégiben tűnt fel, hogy 2007-es projektem oldalára elég sokan érkeznek a Google felől a fagocitátum kulcsszóra keresve. Elsőre elsiklottam efelett, gondolván, hogy mivel ez csupán az én játékos szókreációm (fagocita+citátum), nyilván a kutya sem keres rá, inkább csak félregépelhették páran a fagocita szót. Ám következő alkalommal még nagyobb forgalmat tapasztaltam, rákerestem hát magam is a projekt nevére – és nem hittem a szememnek.

A kulcsszóra adódó 300 találat közül csak az első kettő vezet hozzám (és még pár sokadik), a többi nagyrészt oktatási anyag, módszertani leírás, leginkább pedig diákoknak szóló feladat, pl.:

  • Írjátok körül fagocitátum eljárással az elbeszélésből kiemelt mondatot!
  • Fagocitátum technikával írjunk közös mesét!
  • Kíváncsian várjuk, vajon írtatok- e fagocitátum novellát?
  • Válasszatok az olvasott részletek közül, és próbáljátok ki a fagocitátum nevű kreatív szövegalkotó játékot!

És hasonlók tucatszám. Eszerint

az általam kitalált szövegtechnika bevett oktatási eljárássá vált

aminek örömére azonnal készítettem egy terjedelmes összefoglaló weblapot,  ahol is

  minden megtudható a fagocitátumról,

így az is, hogy a sima említésekkor a nevemet, mint ötletgazdáét, általában nem tüntetik fel, ám van, amikor mégis (pl. az Örkény Színház 2017-es pájázatában), a részletesebb leírások közül kettőben kaptam lábjegyzetet vagy zárójeles említést.

fagocitátum jelentése

A fagocitátum leírása nevem említésével Pethőné Nagy Csilla fogalomtárában

(tovább…)

Közelebb kerültem a Holdhoz

A világot tudni szükséges, de lapos ismeret. A világról gondolkozni és saját énünket kivetíteni rá: sokkal izgalmasabb kaland.

Utas és holdvilág – hangoskönyv

Az írás az Opus, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága lapjának internetes kiadása (Opus Online) részére készült.

Balla D. Károj*

Közelebb kerültem a Holdhoz

Utas és holdvilág - hangoskönyvFriss-ropogós bennfentes információ: készül az Utas és holdvilág első ukrán fordítása, kiadása. Ezt onnan tudom, hogy egy Kijev székhejű országos könyvkiadó ungvári részlegének az igazgatója Évát kérte meg az elkészült próbafordítás lektorálására. A Vinnyicában élő, magyar nevű, de ukrán ajkú fiatal interpretátor, egyaránt otthonosan mozogva mindkét nyelvben, tökéletesen adta vissza Szerb Antal szövegének nemcsak a jelentését, hanem hangulatát, ízét-zamatát is – állapította meg Éva, így lelkesen ajánlotta kiadásra a Подорожній і місячне сяйво című regényt.

…Lassan húsz éve annak, hogy webnaplómban rögzítettem: az Utas az egyetlen ojan kedves könyvem, amejet mindig az ungvári közkönyvtárból kell kikölcsönöznöm, mert nincs belőle saját példányom. Ezt úgy ötévente mindig meg is tettem, nagyjából ijen időközönként ébredt fel bennem az olthatatlan vágy, hogy újra elolvassam.

A hiányt eleinte bosszantónak tartottam, mert akkoriban gyakran adódott úgy, hogy ezt, éppen ezt, és csakis ezt a könyvet szerettem volna felütni, talán hogy idézzek belőle valamit, vagy hogy beleolvassak, talán csupán rápillantsak egy olasz város és valamejik szereplő együtt előforduló nevére (például Gubbio és Pater Severinus) – ennyi is elég, hogy felidéződjön bennem az a hangulat, amejet első olvasásakor éreztem. Ugyanakkor, nem lévén romantikus alkat, picit mindig szégyelltem ezt a visszarévedést (Nosztalgia ellen nincs orvosság), holott úgy véltem, a regény főszereplőjével ellentétben nem a magam ifjúságába vágyódom vissza, dehogy, inkább csak azt vizsgálom, ugyanaz idéződik-e fel bennem újra és újra, mint amit hajdanán, az első beavatáskor éreztem, gondoltam. És legtöbbször elégedetten csuktam be a könyvet: régi hangulatom kiválóan reprodukálódik, mi több: élet és halál dolgairól sem gondolkodom másként, mint huszonévesen. Erről önmagamat meggyőzni semmi sem segített jobban, mint bojongani egy keveset e különös regényvilág sikátoraiban.

Bár szovjet egyetemistához és megrögzött materialistához ez egyáltalán nem volt illendő, akkoriban, inkább csak kíváncsiságból, mégis meg-megmártóztam az egzisztencializmusban, és az Utas és holdvilág, ez a halál-fogalom süppedékes talajára épített különös regény ehhez nagyon kapóra jött, szinte a heideggeri halál-felfogás irodalmi igazolásának tűnt számomra. A saját halált úgy értelmezni, mint szexuális élményt okozó beteljesülést, persze csak valami misztikus-metafizikus téridőben, a valóságtól végletesen elvonatkoztatott szellemvilágban lehetséges – ám én nem ijen világban éltem, éppen fizikát hallgattam az ungvári egyetemen, büszke voltam tudományos világképemre és fel nem cseréltem volna a dialektikát semmi másra. A regényben bemutatott, az etruszkok vallására visszavezetett erotikus halálnak mint valami visszaszületésnek az értelmezése ennek alapvetően ellentmondott. Talán épp ezért zaklatott fel. Illetve, ezen is túlmenően, kibillentett biztonságomból. A regény oj erős hatással volt rám, hogy beavatkozott valóságérzékelésembe. Halovány, de nyugtalanító árnyat vetett az anyagelvűség masszív kőfalára.

Szerb Antal úgy lengette meg előttem a transzcendens létezés könnyű fátylát, hogy rádöbbenjek: a valóság megismerésénél engem már jobban izgat a megismerési fojamat, és ennél is jobban a megismerő szubjektum, jelesül én magam. Meg kellett értenem, hogy az objektív valóság ugyan nagy valószínűséggel tőlem függetlenül is létezik, de erről a valóságról nekem kizárólag szubjektív tapasztalataim lehetnek. És bár igaz, hogy egyfelől a valóság gazdagabb a tapasztalásnál, ám másfelől az én tapasztalásom messze túlmutat a puszta valóságon, mert kiegészül érzelemmel, dús képzetekkel, végtelen fantáziával, tudat alatti és fölötti titkos rétegekkel. A világot tudni szükséges, de lapos ismeret. A világról gondolkozni és saját énünket kivetíteni rá: sokkal izgalmasabb kaland.

Nem sokkal azután, hogy internetes naplómban (akkor még nem hívtuk blognak), beszámoltam arról: az Utas az egyetlen könyv, amit ötévente ki kell kölcsönöznöm a könyvtárból, váratlan ajándékot kaptam. Székesfehérvári irodalmi találkozóra voltunk hivatalosak, és a megyei könyvtár igazgatója, Arató Antal, weboldalam rendszeres olvasója, kezembe nyomta Szerb Antal regényének egy antikvár példányát. Nem tűrhette, hogy hiányát szenvedjem ennek a nemes műnek. Nagyon megörültem neki – de alig pár nap múlva már ki is adtam a kezemből. Tinédzser lányom nyaralni indult és olvasnivalót kért az útra. Dilemmáztam, megállna-e velem szemben a kiskorú veszéjeztetése vád a neki ajánlott olvasmány okán.

Van egy fotóm az utazásáról: vonaton ül, vagyis, dehogy: kicsit hippis szerelésben fekszik az ülésen, lábát lehetetlen pózban tartja magasba, kezében a könyv. (tovább…)

Balla D. Károj: Születések, halálok. Litera-napló – 4.

2019 áprilisában egy héten át Évával mi írtuk a Netnaplót Literán. A magam 4 és az Éva 3 jegyzetét itt most sorra újraközlöm.

mikor halt meg balla d. károlySzületések, halálok

Ha a Wikiben megnézitek a születési adataimat, két dátumot is találtok. Nekem kedvemre van ez a bizonytalanság, sőt elárulhatom, van kis szerepem abban, hogy így alakult. Holott az online enciklopédia szigorú szerkesztőit nem igazán lehet befojásolni, volt már úgy, hogy frissebbre javítottam volna egy elavult, érdektelenné vált adatot a szócikkemben, de a kiigazítást a moderátorok felülbírálták és visszaállították az eredeti szöveget. Más nyomtatott vagy online kiadványoknál szabadabb az érintett mozgástere, és ahol ez lehetséges, én igyekszem az életrajzomat is szépírói munkásságom részének tekinteni. Kicsit aztán persze vidulok azon, amikor eléggé komojnak szánt kiadványokban a foglalkozásaim felsorolásában nemcsak a blogger, hanem a virtualizátor és imaginátor is szerepel. Talán egyszer a nagy webrátor és a blogfő nemes is átcsúszik a szerkesztők szűrőjén.

Ezek csakúgy, mint ahogy a piréz költő vagy a legaktívabb posztumusz író titulusom, egyelőre sajnos csak saját honlapjaimon bukkannak fel, ellenben posztumusz megjelent könyveimet már felsorolta egy reprezentatív irodalomtörténeti kiadvány. Halálom dátumában azonban nem tudtak megegyezni a szerkesztők, a tanulmányi részben 2007., a szöveggyűjteményben pedig 2012. szerepel elhalálozásom dátumaként (ami persze ugyancsak kedvemre való). A dolog további érdekessége, hogy a kárpátaljai szerzők anyagát öt kárpátaljai pedagógus állította össze, történetesen vannak köztük szeméjes ismerőseim, akik nemcsak azt tudják, hogy élek és virulok, hanem talán azt is, hogy gyakorlott önmeghalasztó vagyok – de hogy a könyvben való posztumusz szerepeltetésemet nem halálpörformanszaim továbbvitelének szánták, azt bocsánatkérő levelükből is tudhatom, ebben ugyanis a következő áll: „Sajnálattal értesültünk arról, hogy a Kárpát-medencei magyar irodalom 1920-tól az ezredfordulóig c. könyvben több durva hibát ejtettünk… Mi magunk is megbotránkoztatónak tartjuk ezeket a tévedéseket.” Nincs is szebb annál, semmint ha valaki megbotránkozik saját hibáin. (tovább…)

Lifttel az elefántcsonttoronyban – Litera-napló – 3. – a költészetről

A Litera.hu portálon 2019 áprilisában egy héten át Évával mi írtuk a netnaplót. Én 4, Éva 3 epizódot. Ezeket sorra újraközlöm ehejt. Alább tűnődéseim a magyar költészet napján

A progresszív művészet nem közönségbarát, mint ahogy az irodalom sem közszolgálat, a vers pedig nem tömegcikk.

Lifttel az elefántcsonttoronyban

balla d. károj a költészetrőlavagy a költészet maga

Ezen a napon talán indokolt lehet beszélni a költészet szentségéről. A szentséget persze nem úgy értem, hogy a poézis szünetmentes átszellemültséget és megrendültséget követelne. Jobb, ha tudod: az áhítat és a bizonyosságba vetett hit egy másik műfaj. A költészet más és több: önfeledt játék is, léha könnyedség, felszabadító öröm, rácsodálkozás, kétség, fricska, polgárpukkasztás, szerelmes vallomás, gúny, élc, gyilkos irónia, ha kell, akkor képtelenség, kifordított világ, szerepjáték, álarcosbál, szóbukfenc, logika és össze nem illő képzetek egymásutánja, láthatatlan pókfonál és vaskos valóság, izgága részecske és megfontolt hullám, gyorsuló idő és lomha univerzum. A költészet minden, és mindennek az ellenkezője is egyben, hogy elámulj, szádat nagyra tátsad, grimaszolj, mosojogj, jóízűen nevess és tiszta szívvel felzokogj.

Ebben a végtelen sokféleségben talán mégis érdemes szóba hozni a líra emelkedettségét, holott tudom, idejétmúltnak számít a felfogás, miszerint a poézis fennköltsége és a hétköznapok banalitásai között nincs átjárás, vagy hogy a magas művészet és a tömegkultúra között áthidalhatatlan a szakadék. Én ugyan hajlok arra, hogy vízválasztókat kijelölve ezt a meghaladott álláspontot képviseljem, ugyanakkor meghajlok, ha nem is annyira az ellenérvek, mint az ellengyakorlat példái előtt. Belátom, az olvasók közelebb kerülhetnek az irodalomhoz, ha a verset a szentéjből kivisszük az utcára, és nem dől össze a poézis oltára, ha egy jelentős költő két samponreklám között kedvenc főztjeiről jópofáskodik a reggeli tévéműsorban. Többen ismerik meg így a nevét, több kötetét veszik meg, olvasóinak száma gyarapszik. Ha ezen az áron, hát ezen. (tovább…)

A Yollaka-sejtés, Litera-napló 2.

avagy a skálafüggetlen irodalom

albert yollaka

Netnapló a Litera.Hu-n – 2.

2019 áprilisában egy héten át Évával mi írtuk a netnaplót. Én 4, Éva 3 epizódot. Ezeket sorra újraközlöm ehejt.

Alberd Yollaka nevét ne keressétek a Wikipédiában, én sem találom, még a finn verzióban sem. Efölött elsiklanék, az ellenben jobban bánt, hogy az elmúlt 5 évben nem adott hírt magáról. Eleinte tisztán irodalmi volt a kapcsolatunk és abban állt, hogy lív nyelven írt verseit magyarra fordítottam, ezekből meg is jelent néhány (például a Forrásban itt), illetve hát persze a nyelvészkedést nem kerülhettük meg. Alberd fantasztikus terve az volt, hogy (saját származására is tekintettel) feltámasztja a lív nyelvet, erre, úgy tűnt, feltette az életét, évekig ontotta a lívül írt verseket, amejeket rajta kívül senki sem értett. Projektjének részét képezte, hogy ezeket szétküldte azoknak a „finnugor költőknek”, akik vagy lakhejük, vagy származásuk okán valamijen különleges státussal rendelkeztek. Engem Juvan Sesztalov (1937-1911), az akkor Szentpétervárott élő egyetlen manysi költő közvetítésével talált meg. Sesztalov 1997-ben lett a magyar írószövetség tagja, innen az ismeretségünk, amit ő valamivel többnek gondolhatott kollégák kapcsolatánál, mint uráli ősatya, úgy tekintett rám, a fiatal finnugor rokonra (kicsit túllépve ezzel a nyelvcsaládok származási hierarchiáján), atyáskodva kérdezgetett irodalmi sikereimről, meg hogy jól bánnak-e velem odahaza „azok a szlávok”… Még megismerkedésünk évében meghívott hatvanadik születésnapjára a Néva- parti metropolisba, ahol, mint írta Онегин, добрый мой приятель, Родился на брегах Невы[1], tudatva, hogy egy sarkkörön túli kirándulás is beletartozik a több napos happeningbe (nem tudtam elmenni, pedig fizette volna a repülőjegyemet). Nos, amikor Yollaka a nagy ötletével megtalálta a különlegessége okán többé-kevésbé világhírű nyelvrokon költőtársat (ő bezzeg benne van a Wikiben), Sesztalov atyáskodva őt is azonnal felkarolta, lelkesen mellé állt, Jolocskának (fenyőcskének) kezdte becézni, ellátta ötletekkel, segített elkészíteni az orosz nyersfordításokat – a lív eredetiekhez csatolva ezek jutottak el hozzám szép felkérő levél kíséretében.

De nem sokáig volt szükségünk közvetítő nyelvre, miután első verseit lefordítottam, Yollaka bámulatos gyorsasággal megtanult magyarul, mi több, a magyar kultúrába is beleszerelmesedett, olvasott, filmet nézett, zenét hallgatott. Levélváltásaink során mindig beszámolt új élményeiről. Sosem felejtem egy mulatságos megállapítását: „Ha egy felcsendülő zenéről hirtelen nem tudom eldönteni, hogy az vajon Brahms egyik Magyar tánca vagy Liszt egyik Magyar rapszódiája, akkor nagy valószínűséggel éppen Monti Csárdása szól”.

Később beszámolt arról (szerintem füllentett, vagy legalábbis erősen túlzott), hogy kezdeményezése egyfajta mozgalommá vált fiatal finn értelmiségiek körében: a nem túl nagy számú írott nyelvemlékre, a múlt században felgyűjtött hanganyagra, leginkább pedig saját kreativitásukra támaszkodva közösen szinte újrateremtik a finnekbe beolvadt kis nép  feledésre ítélt nyelvét. Kicsit furcsálltam, hogy mozgalmuk nevéül nem valamej ősi kifejezést választottak, hanem szellemes angol szójátékot alkottak: LIVing – ami szerintük a lív nyelv továbbélését jól kifejező szimbólummá válhat. A számomra disszonáns anglomán beütést nem tettem szóvá (világszlogennek valóban megfelelhet), én is lelkes választ írtam, mire Alberd gyorsan küldött két friss opuszt.

Nekem akkor épp más dolgom akadt, kinyomtattam a verseit, de félretettem őket. Sok év múltán most kerültek a kezembe, épp akkor, amikor a Litera felkérése érkezett. Ezt a különös történetet én megírom netnaplómban, határoztam el akkor, és régi mulasztásomat pótolva a két vers lefordításának is nekiláttam, újra megtapasztalva, mijen érzés gúzsba kötve táncolni. Naplóm végén olvashatjátok a ma elkészült, kissé depresszív hangulatú két verset.

Yollakával még évekig leveleztünk, kapcsolatunk egyre szerteágazóbb lett. Mint egy gyerek, úgy örvendezett, amikor közvetítésemmel 2012-ben spanyolul is megjelent két verse. Ez sem akármijen történet: Ferdinandy György figyelt fel magyarításaimra és kubai költőbarátja, Heriberto Hernández Medina segítségével elkészítették az adaptációkat, a spanyol ajkú olvasók pedig nemcsak a két költeményt olvashatták el Heriberto blogjában, hanem az izgalmas nyelvi mozgalomról is értesülhettek. De Alberd nem sokáig lelkesedhetett, mert nagyszerű karibi költőtársunk még ebben az évben öngyilkos lett Miamiban, ahová Kubából disszidált.

Hogy a nekem korábban küldött két verse akkor lefordítatlan maradt, amiatt Yollaka kicsit neheztelhetett, mert későbbi leveleinkben nem sok szó esett irodalomról. Annál több számítástechnikáról, az internetes tartalmak jellegzetességeiről, a Google-kereső működéséről, a mesterséges intelligenciáról. Kiderült, hogy a nyelvészet mellett neki ez is a szakmája és nem is akármijen szinten műveli. Szabájos kis értekezésekben avatott be kutatási eredményeibe. Erről akkor egy bejegyzésemben be is számoltam:

lív nyelv versAlberd Yollaka finn internet-kutató (1974- , Haajaiskylä) az online tartalmak közötti kommunikációs csatornák tanulmányozása közben felfigyelt a hálózatok Barabási Albert László által kidolgozott skálafüggetlen jellege és a webtartalmak gócosodása közötti összefüggésre. Megfigyelését merész gondolatkísérlettel társította, így keletkezett a Yollaka-sejtés néven ismert hipotézis, amej kissé leegyszerűsítve és közérthető nyelven megfogalmazva valahogy így hangzik: (tovább…)

Balla D. Károj blogja © 2018 Frontier Theme